A Petőfi Emlékév alkalmából reformkori kiállítás nyílt Pécsen
Újabb különleges tárlat nyitotta meg kapuit a pécsi Vasváry-házban, ami a Petőfi Emlékév alkalmából nemcsak az egyik legismertebb magyar költőnk életét igyekszik feldolgozni, hanem a reformkori mindennapok hangulatát és sajátoságait egyaránt felidézi.
Hűséggel és Bátorsággal
A kiállítás a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával tudott megvalósulni és a költő életét ismerve igencsak találó nevet kapott, hiszen a Hűséggel és Bátorsággal cím tökéletesen összefoglalja mindazt, amit Petőfi egykoron a saját nemzedékének képviselt.
Az április 26-a óta megtekinthető tárlat a Janus Pannonius Múzeum, a Magyar Nemzeti Levéltár, a Baranya Vármegyei Levéltár, valamint a Csorba Győző Könyvtár közbenjárásával tudott megvalósulni.
Az összeállított és bemutatott anyagok célja az volt, hogy méltó emléket tudjanak állítani vele Petőfi Sándornak, az 1848-as forradalom és szabadságharc hősének – aki idén éppen 200 éve, hogy született –, valamint annak a reformkornak, mely a maga hangulatával mind a mai napig sokak szívét megdobogtatja.
Ennek megfelelően a pécsi kiállításon több termen keresztül ismerkedhetünk a reformkori élettel, a korszak sajátosságaival. Bár a legtöbb helyen a 48-49-es események köré fókuszálták az összeállítást, máshol azonban megismerkedhetünk a korabeli szalonok világával, megtekinthetünk különféle eredeti tárgyi emléket, így könnyebben elképzelhetjük, hogy milyenek is voltak a mindennapok közel két évszázaddal ezelőtt.
Mint egy pókháló
A kiállítás megnyitóján több helyi elöljáró is jelen volt. Péterffy Attila, Pécs polgármestere az eseményen mondott beszédében úgy vezette fel a tárlatot, hogy miközben a 19. század derekán forradalmak egész sora rengette meg Európát, egy honi költőnek mégis sikerült kiemelkednie a kortársak közül.
Ő volt Petőfi Sándor, aki a magyar forradalom és szabadságharc idején, a magyar hősök időszakában élte életét, noha halálának körülményei a mai napig rengeteg kérdést vetnek fel.
A polgármester köszönetet mondott a szervezőknek, méltatásukat pedig Dr. Gőzsy Zoltán, az MNL Baranya Vármegyei Levéltárának igazgatója is folytatta, aki a megnyitón elmondta, hogy a kiállítás olyan lett, mint egy pókháló, mely vezérfonalak sokaságából és koncentrikus körökből tevődik össze Petőfi Sándor és az 1848/49-es események kapcsán.
A tárlatot nagyon szilárd és tartós fonalak alkotják, amire Gál Éva, a Hűséggel és Bátorsággal kiállítás kurátora reflektált. A megnyitón elmondta, hogy óriási munka áll mögöttük, miközben álmában sem gondolta volna, hogy amit előzetesen megálmodtak és megterveztek, az egyszer majd pontosan úgy megvalósulhat, de végül mégis sikerrel jártak.
Aki szeretné megtekinteni a Hűséggel és Bátorsággal kiállítást a pécsi Vasváry-házban, az 2024. március 31-ig teheti meg, lévén egy ideiglenes tárlatról van szó, mely ebben a formájában csak néhány hónapig marad a városban, és egyelőre nem tudni még, hogy máshol látható lesz-e ilyen tartalommal.