Temporary City - Pécs2010 szék
A Temporary City program a 2010-es Európai Kulturális Fővárosok egyetemeinek együttműködéséről szól. A program keretében a Ruhr-vidék, Pécs és Isztambul műszaki egyetemeinek építész, környezet- és településtervező hallgatói workshopokban dolgoznak együtt mindhárom helyszínen.
A 2009-ben megrendezésre került pécsi workshop és pályázat győztese a 2010 Chairs projekt, melynek tervezői Daniel Spruth és Sofia Rivadeneira, az RWTH Aachen hallgatói. A nyertes pályamű 2010 őszén kerül megvalósításra Pécsett. A pályamunka címét is adó 2010 szék egy hetes programsorozat keretében járja be Pécs belvárosának köztereit kiindulva a Széchenyi térről, a Vasarely és a 48-as téren át eljutva az új Zsolnay Kulturális Negyed közelébe. A 2010 szék minden köztéren eltérő elrendezésben fog megjelenni, ezáltal feltűnést keltve. A projekt célja, hogy kiindulva a belvárosból felhívja mindenki figyelmét az új épületekre, terekre, amelyek a Pécs 2010 Európa Kulturális Fővárosa program keretében valósultak meg.
Foglalj helyet és légy része az élménynek!
Ami úgy néz ki mint egy szék, annak nagy tömegben erős hatása lehet a városra: egy 2010 darabból álló székinvázió. A székek négy különböző közteret foglalnak el ideiglenesen, egyiket a másik után, az új kulturális tengely mentén. A székek mozgása egy szimbolikus hidat képez a Széchenyi tér és a revitalizált Zsolnay Kulturális Negyed, Pécs új, felfedezésre váró városrésze között. Az installációk által keltett különös benyomások hivatottak felhívni a pécsi polgárok figyelmét a közösségi terekben rejlő lehetőségekre, nem csupán egy hétig, hanem később is. Ne felejtsd el, ha akár egy szék helye is megváltozik, akkor az összes vele változik…
A “Pécs2010szék” az egyetemi hallgatóknak kiírt „Temporary City - Ideiglenes Város” német, török, magyar városépítészeti pályázat nyertes projektje Pécsett. A három helyszínen, Duisburgban, Isztambulban és Pécsett megrendezett esemény és a “Temporary City - Ideiglenes Város” elnevezés a StadtBauKultur NRW kezdeményezése, Németországból. Az installáció a Pécs 2010 - Európa Kulturális Fővárosa hivatalos programja.