Fussunk együtt a rákgyógyításért Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosában
A Magyar Posta Zrt., Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Pécs2010 Menedzsmentközpont Kft. között tavaly januárban született együttműködési megállapodás értelmében a Posta a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa rendezvénysorozatot különböző programokkal, többek között -immár második alkalommal- a Fuss a Rákgyógyításért Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosában jótékony célú futónap megrendezésével támogatja.
Tavaly igen nagy sikere volt a rendezvénynek, több mint másfél ezer ember gondolta úgy, hogy ezt a szombat délelőttjét a testmozgásnak, és egyben a jótékony cselekedetnek szenteli. Így 1.623.000 Ft-ot utalhatott át a Magyar Posta a rák elleni küzdelm javára. Reméljük, hogy idén ennél is több pénzzel tudjuk segíteni a nemes célt.
A futás, mely hivatalos EKF-program, 2010. szeptember 11-én 11 órakor kezdődik, a központi helyszíne a Szent István tér, ahol 9.30-tól lehet majd regisztrálni. A futás távja három kilométer Pécs történelmi belvárosában, a táv sétálva is teljesíthető, hiszen ez nem verseny! Az eseményt 10.30 órakor Dr. Páva Zsolt, Pécs Megyei Jogú Város polgármestere, Ruzsa Csaba, a Pécs2010 Menedzsmentközpont Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója és Rajnai Attila, a Magyar Posta Zrt. vezérigazgató-helyettese nyitják meg. A résztvevők 10.45-kor közös bemelegítést tartanak Monspart Saroltával és Jakabos Zsuzsannával. A futás után a méltán népszerű, pécsi származású Takáts Eszter ad koncertet.
A rendezvény nevezési díjából és a tombolaárusításból befolyó teljes összeget a Posta a Nőgyógyászati Daganatos Betegekért Alapítvány javára utalja át. A nevezési díj egységesen 1000 Ft. A program központi helyszínén - Pécs, Szent István tér - többféle egészségügyi szűrésen is részt lehet venni térítésmentesen. Az esemény napján a nevezéskor átvett póló viselői a Csontváry, a Vasarely, valamint a Zsolnay Múzeumot és a Rippl-Rónai kiállítást ingyenesen, a Cella Septichorat, a Dómmúzeumot és a Székesegyházat féláron tekinthetik meg! A pólóval a Mecsextrém park udvari játékai a futás másnapján, szeptember 12-én féláron vehetők igénybe.