Megyer városrész központi része

Megyer városrész központi része

Pécs - Megyer városrész központi területének és kapcsolódó közterületeinek rendezése

Az átépítés Megyer városrész központi területét, a Csontváry utcát és a Nevelési Központ közhasználatú területeit érinti. A tervezés folyamatában az itt kialakult térrendszer struktúrájának a megtartása, de egyúttal egy „élhetőbb”, reprezentatív közterület kialakítása volt a cél.

A terület egyik problémája, hogy a Megyer városrészközpontot képező ANK épületegyüttes, a Csontváry sétány menti kereskedelmi létesítmények illetve a tervezett új főtér lakótelepek által határolt belső területrészen van. A Nagy Imre úti buszmegálló a várakozók számára nagyon kis területet biztosít, a meglévő parkolók visszaszorításával nagyobb, ülőfelületekkel ellátott átlátható területet alakítandó ki. A Csontváry utca és a Nagy Imre út sarkán pécsi művészek által tervezett térplasztikával jelölhető meg a bejárat. Innen indul a sétány, ami bevezet a volt buszpályaudvaron keresztül az ANK épületéig.

A volt pályaudvar a legjobb pozícióban lévő terület, ami a jövőben a központi tér szerepét betöltheti. A pályaudvar egyharmada a Csontváry utca szintjére kerül feltöltésre, ahonnan változatos ülőfa/lépcsős támfalsorral lelépcsőzik az alsó gyepes szintre.

A tér központi részén fedett „zenepavilon” került megtervezésre, ami vagy színpadként, vagy vendéglátóhelyként is tud működni. Itt kerül kihelyezésre egy elektronikus infópont is. A zenepavilon mellett egy vízfelület épül szökőkúttal.

Az Apáczai Csere János körtéren a meglévő szökőkút jelenlegi helyén megmarad, kissé átalakítva: rejtett medencés burkolatból felszökő vízjáték a tervezett. Amikor a szökőkút nem működik, a terület teljes terjedelmében használhatóvá válik. A terület szintkülönbségei egy támfalrendszerrel lesznek áthidalva, ahol fiatalok számára több pihenőhely kerül kialakításra. Az épület árkádja alatt jelenleg behajtási engedéllyel rendelkező autósok parkolóhelyei felszabadulnak és az épülethez illetve a térhez kapcsolódóan közösségi funkcióval lesznek ellátva.

Az ANK belső udvara, az Agóra, a terület megújítását követően korlátozottan használt közterületként funkciónál. A területet a Maléter Pál felöli oldalán kerítéssel választják el, amit éjszakára illetve egyes rendezvények esetére le lehetne zárni. Az ellipszisre komponált Agóra az AMK iskoláiban tanuló közel 1700 gyerek számára szolgáló közösségi tér, események színtere.

Az építészeti tervpályázat 2008. februárjában zárult le, a nyertes terveket a Lépték-terv Tájépítész Iroda és a Közlekedés Kft. Konzorciuma készítette el. A Tervezők által elkészített engedélyezési tervdokumentáció alapján lefolytatott engedélyezési eljárás eredményeként Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata 2008. szeptember 30-én jogerőre emelkedett építési engedéllyel rendelkezik. A beruházás kivitelezője kiválasztásra került. A kivitelezési munkálatokat a Bayer Center Kft. (www.bayercenter.hu) fogja elvégezni.

comments powered by Disqus